Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kontinuum

2010.03.23
Krumplipudingot kért, izzott a televízió, a köztársasági elnök hasra esett beszéde közben. A zászló lobogott a fekete dobozban, krumplipuding sehol volt még két adag apja gyomrában. Károly színes pizsamában vergődött, kongott a bele, citromlét eregetett a március illata. Odakint nőttek az ibolyák, pillanatról pillanatra böngészték a millimétereket, szemérmes kutyacsaholás lógott ki a kerítésen, vérzett a gyerek orra a triciklin.
Károly vergődött. „Szétfeszít, hogy tegnapról keletkezett a ma, nem értem a sárga tusfürdőmet!”-dübörögte hatalmas sejtelemmel a lapockáján. Alkalma nyílt ráncigálni saját péniszét, kellemesen csücsörített rá a délután, a köztársasági elnökön egy ország röhögött. Egy nem túl nagy ország.
Anyja képe szűk és vörös képcsövön érkezett, nincs krumplipuding, Károly! Kérlek érd be a zöldborsófőzelékkel, szójafasírt körítéssel, ebbe már igazán nem őrülhetsz bele. A világnak így lesz jó, lapozd fel, Kant öregapád is ezt szeretné, de már nem él!
Szépen lassan bontakozott ki a hétfő rothadó tenyerének képe. Itt van az élet ere, te analfabéta hülyegyerek! Egyre jobban délután lett, szinte senki nem kapott rendesen levegőt. Károly külvilága el-eltűnt, nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Amikor eltűnt, volt helyette másik, a pálinka meg még úgyis marta a nyelőcsövét. Sorrend, fontos, szebb, fontosabb, szédülés.
A zászló nem nagyon látszott már. Ideges arcok vették körül Károlyt, átlátszóak voltak és kellemesek. Lötyögött rajtuk a bőr, de nem biztos, hogy bőr volt. Károly vigyorgott, mint egy szentimentális sorozatgyilkos, kik ezek itt. A zászló most már egyre ritkábban cirógatta a képernyőt, a feszült arcok egyre inkább decibel. Hangoskodtak. „ Óriási baki, srácok! Bocsesz! Csak egy legyet akartam lecsapatni vele, de nem volt már hozzá életereje. A rendszer lefagyott, itt néz minket a bárgyú képével! Szevasz, Károly!” Nem igazán kúszott be az értelem Károly fülébe. Valóban bárgyú volt a képe, soha nem örült még ennyire annak, hogy sehol a krumplipuding.
„Vissza kéne löködni a képét. Az anyja egyre nyugtalanabb, már nem lehet visszafogni a szabad akaratát. Hívjátok Szent Ágostont! Ő talán tudja a megoldást!” Ágoston odalibbent, szép vietnami papucs volt a lábán. Éppen aludt. Károlyra nézett, megszimatolta kicsit, megböködte a köldökét. Károly a köldökét nézte volna, ha éppen lett volna neki. De pont nem volt.
„Hadd toporzékoljon az a szegény asszony. Nem ront el az semmit, bár kissé hipotetikus. Nem baj. Ennek így kell lennie. Te meg kapd össze magad, már három perce nem érkezik a világba Károly, hogy magyarázzák így meg a földön a létét? Siess már! És hagyjatok ezzel a szabad akarattal! Ti basztátok el! Javítsd meg a gépet, Károly mehet vissza a valóságba.” Azzal fordult a sarka, puha párnák lepték el a hátsó felét ismét, visszaszédült a 1324570-es szobába.
A többiek döbbenten álldogáltak Károly körül, csak az egyikőjük nyúlt tízes kulcsért, majd lázasan tekergetni kezdte vele Károly székét, később a szemgolyóját. Aztán lassan a többiek is észbe kaptak. Ki forró vízért, ki jégtáblákért rohangált. Károly teste hol megfagyott, hol pirosra párolódott. Volt ott tél-nyár, milliárdnyi pillanat. Mindent újra kellet komponálni.
„Kész! Már megvan az a szánalmas 22 év, kezdjük el löködni!” Majd az imént szóló rángatni kezdte Károly péniszét. Persze nem indult be elsőre a rendszer. Az elején kissé akadoztak a pillanatok. Károly villogott a tévé előtt. Hol ő, hol a kellemes, átlátszó alak rángatta a péniszét. Károly először 2-3 másodpercenként zuhant egy-egy óriásit. Mindig pont a TV elé. A gyomra teljesen felkavarodott. Több ezer mérföldes sötétlő vízicsúszdán ereszkedett a foteljébe, egyre gyakrabban. Aztán pillanatról pillanatra, aztán eltűntek a kellemes átlátszó alakok. „Na végre!”-nyögte még utoljára Szent Ágoston az ágyából, majd leoltotta a villanyt.
Károly kis émelygés után felpattant a való hátára, majd a mellékhelyiségbe vágtázott. Anyja szokatlanul nyugodt volt. Éppen az utolsó két adag krumplipudingot rakta oda az apja elé. Még csak meg sem kérdezte, kér-e Károly, aki felkavarodott bélflórájával szélsebesen vágtatott.
Kisvártatva halkan nyikorogva vágódott a ruhaszárítónak a klozet ajtaja. Károly veséje nagyokat köhögött. A köztársasági elnökön éppen egy ország röhögött. Egy nem túl nagy ország. A tavasz pillanatról pillanatra lett egyre ibolyaszagúbb, remegő szellő csapta be a konyhaablakot. Egy légy babrálta a nitrogént a nappaliban. Károly ránézett, majd szertefoszlott gondolatait próbálta egy szemetes konténerbe önteni. Anyja kemotoxot ragadt, majd szúnyoghálóért esedezett a mind jobban délutánná alakuló márciusban.
Károly rángatta saját péniszét, nem kért krumplipudingot. Kicsit mosolygott a képernyőt babráló, háromszínű zászlón.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.